A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karbonsemleges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karbonsemleges. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. 04. 08.

Kingspan Lighthouse - Az első karbonsemleges angol lakóház


Az emblematikus, első zéró széndioxid-kibocsátású angol lakóépület azért jelentős mérföldkő a környezettudatos épületek sorában, mert 2016-tól kizárólag nulla karbon emissziós épületek létesülhetnek az Egyesült Királyságban. A közelmúltban elfogadott szabályozás értelmében - hat fokozatú skálán - az új épületeknek egyre inkább meg kell közelíteni a célt: az energia- és víztakarékos építést.  Időközben az Európai Unió is csatlakozott a kezdeményezéshez: 2020-tól szándékozik bevezetni az előírást, ami alapjaiban változtatja meg az építészetet, amennyiben a tervek valóban megvalósulnak. 
 
Az épületet a 2007-es ZERO CO2 Fenntartható Építészet szakma konferencián a tervező személyesen mutatta be a magyar szakmai közönségnek
Fotók: Hufton & Crow / Sheppard Robson
A 2007-ben megépített, íves, félnyeregtetős, kiváló hőszigetelő képességű, szélcsapdával ellátott Lighthouse elsőként érte el az angol skálán a hatos – legmagasabb – fokozatot. Számos innovatív megoldást tartalmaz.  Létrejötte bizonyítja: már jelenleg is elérhető a cél, a zéró karbon emissziós működés. A kísérleti lakóház egyszerre ad választ a környezetvédelmi, szociális és gazdasági kérdésekre. A Lighthouse új modellt kínál jövő lakóközösségei számára; a hagyományos lakóházakkal ellentétben ez az épület alig terheli a környezetet.

A „Világítótorony” egyszerű formájú, 40 fokos tetője a 46 négyzetméter felületű PV napelemek optimális elhelyezését biztosítja. A szerkezetet a Kingspan TEK építési rendszerével készítették, amely az építés idején hatályos előírásoknál jelentősen jobb hőszigetelést eredményezett. Az építészeti alapkoncepció egy nagyvonalú, nyitott, dupla légterű lakótér, amely a fényt felülről kapja. A  földszint + emelet + galéria szintezésű lakóház egy átlagos család kényelmes lakóhelye. Újszerű megoldásként a nappali a felső szintre került - itt a legjobban hasznosítható a fény -, míg a hálószobák a földszinten találhatóak, ahol kevesebb nappali fény szükségeltetik.
 


A szuperszigetelt épület kevés energiát igényel; a kiegészítő fűtést pellet-kazánnal, kombinált fűtő, és áramtermelő berendezéssel oldották meg. A megtermelt elektromos energia hálózatra visszatáplálható, ehhez jelentősen hozzájárulnak a tetőn elhelyezett integrált fotovoltaikus napelemek.  A tetőre telepített vákuumcsöves napkollektorok a melegvízkészítésben közreműködnek. A felhasznált építőanyagok újrahasznosított vagy fenntartható módon és alacsony energiafelhasználással előállított ökologikus építőanyagok; a víz- és szennyvízkezelés, valamint hulladékgazdálkodás kiemelt figyelmet kap. 

Metszet

A klímaváltozásra is gondoltak, amikor a passzív hűtést biztosító szélkéményt betervezték a házba. A szélkémény a visszatükrözött napfény révén a természetes világítást is biztosítja az épület magjában. A födémben elhelyezett fázisváltó anyag a passzív hűtésben közreműködik, eltárolva az éjszakai hűvösebb levegőt. A keleti és nyugati homlokzaton elhelyezett nyílászárókat kihajtható zsalugáterekkel, növényzettel és erkélyekkel árnyékolták. A nappali dupla légterében galériaszintet alakítottak ki, ami az otthoni munkavégzést, vagy a vendégfogadást teszi lehetővé.

Az integrált gépészet víztakarékos szanitereket (maximum 80 liter vízfogyasztás/nap/fő), biomassza kazánt, PV elemeket (fotovoltaikus napelemek), hővisszanyerős szellőzést, napkollektorokat,  intelligens vezérlést és mérést tartalmaz. A rendszer azonnal jelez, ha bárhol az épületben energiapazarlás lép fel, ösztönözve a használókat a környezettudatos életvitelre. A világítástechnika 100 százalékosan  energiatakarékos: a ház egészében LED-eket alkalmaznak fényforrásként, a külső világítás mozgásérzékelős. A lakóház fűtésköltsége hozzávetőlegesen mindössze 30 ?/év – ennyit tesz ki a pellet költsége. Az épület fűtése közművektől függetlenül, fosszilis energia igénybevétele nélkül megoldható. Az elektromos-energiaellátást teljes mértékben megtermeli a ház, elektromos energiaköltséggel gyakorlatilag nem kell számolni.

Az épület környezettudatos építőanyagokkal valósult meg. A teherhordó szerkezet faváz; szelídgesztenye külső deszkaburkolattal készült a homlokzat; a belső padlóburkolat természetes gumipadló és gyapjú szőnyegpadló. A tervezés energiamodellezése SAP2 degree day módszerrel történt. Az épület a BREEAM3 minősítési rendszer szerint is kiváló paraméterekkel rendelkezik, és nem csak energetikailag kiváló, de a víztakarékosság szempontjai szerint is. WC-öblítésre visszaforgatott szürkevizet  használnak; mosásra és öntözésre az esővizet hasznosítják, melyet föld alatti tartályban tárolnak.

A tervező, Alan Shingler
Tervező: Alan Shingler, Sheppard-Robson Építésziroda, London
Mérnökök: ARUP
Hasznos alapterület: 93 m2
Falak U-értéke: 0,11 W/m2K TEK System, 284 mm
Nyílászárók U-értéke: 0,70 W/m2K, fa tokszerkezet, gáztöltésű, háromrétegű
Üvegezési arány: 18%
Hőviszanyerés hatékonysága: 88%
Légtömörség: 1,0 m3/h 50Pa-1
Kiegészítő hőigény: 2 kW
Megújuló energiatermelés: 4,7 kW
Napkollektor: 4 m2 vákuumcsöves rendszer
Háztartási berendezések: A++ energiatakarékos
Energiacimke: A++

Jelen ismertető a Fenntartható építészet felé c. kiadványban jelent meg, másodközlés esetén kérjük feltüntetni!

2011. 10. 24.

Passzióból fűthető - Íme, Anglia első karbonsemleges passzív irodaháza

Alig egy hónapja adták át Anglia első karbonsemleges passzív irodaházát Leicestershire-ben. A karbonsemleges, vagyis zéró szén-dioxid-kibocsátású épület "működése" során nem juttat károsanyagot a légkörbe; fűtési és primer energiaszükséglete minimális. A mintegy 550 négyzetméteres épület a kalkulációk szerint éves szinten több mint 2800 angol fontnak megfelelő energiaköltséget, s közel 18 tonna CO2-kibocsátást takarít meg. 







A falrendszer speciális, préselt technológiával előállított fabeton - az ásványított fa aprítékot hasznosító falazóelemeket hőszigeteléssel bélelték ki. A homlokzatra FSC-tanúsítvánnyal rendelkező Thermowood faburkolat került


A karbonsemleges iroda kiváló energetikai jellemzőkkel bír, minden érték megfelel a passzívház szabvány követelményeinek:

Falazat U-értéke: 0,12 W/m2K
Tető U-értéke: 0,13 W/m2K
Padló U-értéke: 0,13 W/m2K
Ablak U-értéke: 0,7 W/m2K
Szolár rendszer: 135 négyzetméter PV-panel, a tetőn elhelyezve
A külső árnyékolókkal védett tripla üvegezésű nyílászárók 40 százaléka a déli oldalon található


Építészeti terv: CPMG Architects


Érdekességként: a térkép az Egyesült Királyság minősített passzívházait jelöli

2011. 09. 10.

Gigantikus városfejlesztés Frankfurtban - Csak passzívházak épülnek az új kulturális központban

Mindössze öt hónapos tárgyalássorozatot követően 2011. augusztusában Hessen tartomány, Frankfurt városa és az ingatlanfejlesztő ABG Frankfurt Holding által létrejött megállapodás értelmében gigantikus városfejlesztés valósulhat meg a következő évtizedben a német városban. A fejlesztési projekt weboldala: Kulturcampus Frankfurt.




A passzívházak kivitelezésében nagy tapasztalattal rendelkező ABG Frankfurt Holding (itt láthatók eddigi projektjeik) a Goethe Egyetem (Campus Westend) átszervezésével / részbeni áthelyezésével új egyetemi és kulturális központ létrehozására szerződött. A 16,5 hektáros területen kizárólag passzívházakat építenek. Frankfurtban a passzívház standard előírásai az irányadóak új építések esetében. Ami egyedülálló, az a városfejlesztés gigantikus volta - Petra Roth városvezető szerint százévente realizálódik ilyen nagy horderejű beruházás a városban. Kizárólag passzívházakat - köztük co2-semleges modelleket is - magában foglaló egyetemi és kulturális városközpont pedig nincs még a világon.


(A jóval kisebb területen megvalósult Innsbrucki passzívház-lakótelepről,
és az Olimpiai Faluról korábbi bejegyzésünkben olvashatnak.)

További érdekesség, hogy a tervezési folyamatban a polgárok is részt vehetnek, ötletműhely keretében bárki előterjesztheti javaslatát a terület fejlesztésére vonatkozóan. Néhány épület tervezése már elkezdődött, az első passzívházak várhatóan 2013-ban készülnek el.
 
A Bockenheim és Westend városrészek közé ékelődő Kulturcampus Frankfurt pezsgő kulturális életnek ad majd teret, ahol a több mint 670 ezer lakosú város minden jelentős művészeti, kulturális programkínálata elérhető lesz.



Térkép forrása

Frankfurt városa az elkövetkezendő 3 évben 15 millió euróval  járul hozzá a fejlesztéshez, a Franz Adickes Alapítványon keresztül. A jelenlegi egyetemi épületek értékesítéséből befolyt összeg révén, illetve kiegészítő támogatási alapokból további 50 millió eurós hozzájárulást remélhetnek a fejlesztők. A beruházás várható összértékéről egyelőre nincs információ. A Green Press Blogban rendszeresen beszámolunk a fejlesztés aktualitásairól.



Budapesten másodszor indítják el a németországi Passivhaus Institut 
által kidolgozott, magyar nyelvre adaptált Minősített Passzívház Tervező képzést. 
Az oktatás hazai bevezetése szakmai áttörésnek számít, 
hiszen nem létezett ilyen jellegű szakmai továbbképzés az országban. 
Az őszi kurzusra korlátozott számban még lehet jelentkezni!
Információk: a www.passzivhaztervezo-oktatas.com weboldalon.

2011. 09. 08.

Energiafaló házból vált önellátóvá - Karbonsemleges felújítás Németországból

Korábbi bejegyzésünkben már ismertettünk néhány, a Model Home 2020 program keretében megvalósult épületet.  A hivatkozott bejegyzésben lehet olvasni a program küldetéséről is.

Hamburg külvárosában épült meg a LichtAktiv Haus (Fényaktív ház). Mint arról a projektgazda - Velux - is beszámol weboldalán: ez az egyetlen olyan szén-dioxid-semleges családi ház a Model Home 2020 programban, amely egy régi épület felújításával jött létre. 

Az eredeti lakóház az '50-es években épült. Ebben az időszakban Németországban jelentős számban készültek azonos típusú ikerházak kis toldaléképülettel kiegészülve. A teljes körű felújítás és bővítés egy lakóegység megújulására nyújt követhető példát három különböző csomagban: alap, bővített és prémium kategóriában.

A koncepció a darmstadti egyetemen meghirdetett építészhallgatói pályázat eredménye: a felhasznált energiát tekintve önellátó az épület. A régi épületrészen kialakított új hőszigetelés hatékonyságát a légtömör felújítás tovább fokozza. A kisméretű, sötét helyiségeket összenyitással és új bevilágító felületek segítségével újrafogalmazták, így a természetes fény és szellőzés alapvető szerephez jutott az egészséges belső terek kialakításában. A régi toldaléképület elbontásával egy új épületrész kialakítására nyílt lehetőség, amely a konyha-étkező-nappali hármasát foglalja magában, és a kert felé is intenzív kapcsolatot biztosít egy üvegfal és egy fedett terasz segítségével. Az új bővítmény tetőfelületének tájolása és a tető hajlásszöge ideális a napkollektorok és napelemek elhelyezéséhez. 



Get the flash player here: http://www.adobe.com/flashplayer



A felújítás eredményeként az épület energiaszükséglete közel 70 százalékkal csökkent. Az épület a felújítást követően kizárólag megújuló energiaforrásból fedezi energiaszükségletét. Napkollektoros és hőszivattyús rendszer segítségével állítják elő a használati melegvizet, illetve ezekkel oldják meg a felületfűtést.  Az elektromos áramot fotovoltaikus napelemek állítják elő. Az új üvegezett felületeken keresztül megvalósuló szoláris nyereséget az épület hőtároló kapacitása és a dinamikus árnyékolás teszi hatékonnyá. Itt található az angol nyelvű ismertető.


Koncepció: Katharina Fey (TU Darmstadt), Professor Manfred Hegger
Prof. Manfred Hegger








Kiviteli tervek: Ostermann Architekten

Green Press értékelés
A kitűzött céllal teljesen egyet lehet érteni. Különösen szimpatikus, hogy egy meglévő épület felújításával érték el a kívánt eredményt, és célként az energetikai önellátást jelölték meg.
A vastag hőszigetelés, a légtömör kialakítás és a 70 százalékos energiaszükséglet-csökkenés a passzívház tulajdonságokkal vethető egybe. (Ott ez az érték 80-90 százalék körül lenne.) A fennmaradó energiaszükségletet megújuló energiákból fedezi a projekt, napkollektorokkal és napelemekkel, amelyek a használati melegvizet és a hőszivattyút üzemeltető elektromos áramot állítják elő. A ház – nagyon helyesen – a fényaktív elnevezést viseli, a tetősíkablakok intenzív használatával rengeteg természetes fény juttatható az épület belsejébe. Az elnevezés egyúttal óvatosan kerüli az „aktívház” fogalmat - ami nem más, mint a passzívház nyelvi leleménnyel „továbbfejlesztett” változata -, a definíció mögött nincs valódi műszaki tartalom és követelményrendszer, mint a passzívház esetében. Így az aktívház – valójában pluszenergiás ház - marketing szlogenné vált. A passzívház-technológia mögött évtizedes kutatómunka és több mint 30 ezer megépült, kiválóan működő passzívház áll. A passzívház-koncepció mára a világ vezető energiahatékonysági szabványává vált. Az ilyen kifejezések, mint „aktívház” „dinamikus ház” „pluszenergiás ház” stb. nem jelentenek „továbblépést”, mert egy valódi passzívházhoz könnyedén illeszthetünk megújuló energiaforrásokat bármilyen kombinációban, megkaphatjuk a zéróenergiás vagy pluszenergiás eredményeket. A jelenlegi aktívházak gyakran nem érik el a passzívházak energiahatékonysági színvonalát, a hiányzó hatékonyságot aktív gépészettel és többlet beruházással oldják meg. Azonban nem szabad sommás ítéletet mondani az aktívház koncepcióról, mert az egyes projektek önmagukban is vizsgálandóak, milyen célt tűznek ki maguknak, és azt hogyan érik el. 

2011. 09. 02.

Vissza a jövőbe - Viktoriánus épületből zéróenergiás ház

Hogyan lehet egy magas energiafogyasztású műemlék épület felújításával zéró energiaigényű lakóingatlant nyerni? Hazánkban ez a kérdés - egyelőre - költői szinten sem nagyon merül fel. Hogy miért? "A műemlékek helyreállítása, átalakítása és felújítása hozzávetőlegesen 30-40 százalékkal kerül többe, mint egy új épület építése. Jelenleg az elrettentő szabályrendszer és engedélyezési gyakorlat mellett semmi nem motiválja a beruházót, hogy műemlékfejlesztésbe kezdjen..." (a cikk teljes terjedelmében itt olvasható).

Kerestünk egy külföldi példát, és találtunk is: egy 1840-es évekből származó viktoriánus épületet Birmingham belvárosi részén, amely az extra energiahatékonyságot célzó felújítás, átalakítás nyomán már karbon semleges, zéró energiás lakóingatlanként üzemel (legalább annyi energiát termel, mint amennyit elhasznál). A John Christophers brit építész tervei nyomán átalakított épület 2010-ben - mint építészeti kiválóság - elnyerte a "RIBA award for architectural excellence" díjat. Az épület a lakóingatlanok fenntarthatóságát 6-os skálán értékelő "Code for Sustainable Homes" rendszerben a legmagasabb szintet képviseli.




Fotók http://zerocarbonhousebirmingham.org.uk/
A szomszédos épületek miatt a tervezőnek nem volt nagy "mozgástere", így a bővítésnél a kézenfekvő megoldást választotta: az új épületrészt integrálta a meglévő épülettestbe; a homlokzati síkból kinyúló tömeget faburkolattal látta el. S hogy az újat a régivel összhangba hozza, az alsó homlokzati részen is fára cserélte a vöröstégla burkolatot. 
A tetőszerkezet és a falak szigetelőképessége jelentősen - 20-szor - jobb, mint a környező épületeké, a légtömörség is kiváló. Az épületben - akár csak a passzívházakban - hővisszanyerős szellőztetőrendszer működik. Az ablakok háromszoros üvegezésűek, 12-szer jobb hőszigetelők, mint a régiek. A nyílászárók gondos méretezésével a szolár nyereség biztosított.

Belsőépítészete is rendben van


Művészstúdió
 


A helyiségekbe kizárólag energiatakarékos elektromos berendezés és világítás került. Fotovoltaikus panelek szolgáltatják a szükséges elektromos áramot, a megtermelt áramtöbbletet az országos hálózatba exportálják. A melegvíz-ellátáshoz is a Nap hőjét aknázzák ki. A téli hónapokban fatüzelésű kályhával fűtenek, igaz, a fűtési energiaigény elenyészően alacsony.

Tervező: John Christophers


Makettek is készültek felújítás előtt a tervezett munkálatokról -
itt láthatók a ház miniatürizált változatai

2011. 04. 14.

Karbonsemleges aktívházak - Velux Model Home 2020


A 2009-ben elindított Velux Model Home 2020 program a klímaváltozás és az életminőség egymással összefüggő kérdéseire keresi a választ. Öt országban négy aktívház készült el eddig, kettő pedig befejezés előtt áll. Az épületek mindegyike zéró  CO2 kibocsátású az üzemelés során, de emellett az építőanyagok gyártása és a kivitelezés közbeni emissziót is a lehetőségek szerint minimalizálták. 

Forrás: Green Press Hírügynökség

Az aktívház elmélet  egy holisztikus szemléletmód, amely az energiatudatosságot a beltéri komforttal és a környezetbarát megoldásokkal integrálja – tudtuk meg Tornóczky Mónikától, a Velux Magyarország munkatársától.  

A dán Home for Life aktívház a napenergia teljes mennyiségét kihasználja a napkollektorok, a napelemek és a szoláris hőnyereség révén. Technológiája révén automatikusan vezérli a szellőzést és biztosítja a kedvező beltéri klímát.



Home for Life Galéria



A Green Lighthouse Dánia első klímasemleges épülete, amely az ENSZ 2009-es klímakonferenciájának egyik legfontosabb helyszíne volt. Az energiakoncepciója szintén kísérlet, amely kombinálja a távfűtést, a napelemek használatát, a napenergia felhasználásával megoldott fűtést és hűtést, valamint a szezonális tartalékolást. 



Green Lighthouse Galéria

Az osztrák-magyar határtól mindössze egy órányi autózással elérhető Pressbaumban épült fel a Sunlight House osztrák aktívház. Az épület a napelemek, napkollektorok mellett olyan egyszerű, kézenfekvő építészeti megoldásokkal is törekszik az aktívház egyensúlyi helyzetének kialakítására, mint az üvegezett felületeken keresztül hasznosítható szoláris hőnyereség vagy a belső tér rövid idejű átszellőztetésével előállítható kiváló minőségű belső klíma. A természetes fény szerepe is kiemelkedő: az alapterület 40%-ának megfelelő mennyiségű bevilágító felületnek köszönhetően.



Sunlight House. Galéria
A német aktívház (LichtAktiv) különlegessége, hogy nem újépítésű házról van szó, hanem felújítás során alakították át egy ikerház egyik felét széndioxid-semlegessé. A korábban szűkös és zárt épületstruktúrából tágas, sok napfényt beengedő tereket hoztak létre, ahol nagy szerepet kap a természetes szellőzés. 

LichtAktiv Haus
Ketteringben, Northamptonshire-ben készül a CarbonLight Homes brit épület, amelyben szintén hangsúlyos elem a természetes megvilágítás és szellőzés. A napkollektorok majdnem teljes mértékben biztosítják a melegvízellátást és a fűtést, a házban levegő-víz hőszivattyú működik. Az eddigi angliai öko-épületekkel szemben ez nemcsak egy bemutató épület, hanem valódi otthon lesz két család számára.

CarbonLight Homes
A Maison Air et Lumière – a Franciaországban hagyományos, tájanként változó hajlásszögű - magastetővel készül. Ebben az esetben a tető hajlászögét és a tájolást úgy választották meg, hogy a természetes fény és a napenergia maximálisan kihasználható legyen. A későbbiekben típusházként a legváltozatosabb körülmények közé is be lehet majd illeszteni, mivel az alaprajzi kialakítása flexibilisen változtatható. 

Maison Air et Lumiére weboldala itt