A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiatudatosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiatudatosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. 08. 19.

Kezdje az alapoknál! Bevezetés a passzívháztervezés gyakorlatába - Szeptemberben szakmai roadshow indul

Bevezetés a passzívháztervezés gyakorlatába címmel szakmai roadshow indul 2014. szeptember 12-én. Négy helyszínen várják az érdeklődőket a szervezők: Kolozsvár mellett Győr, Budapest és Pécs ad otthont a négyórás programnak. A rendezvényre nemcsak építészeket, mérnököket, kivitelezőket, intézmény fenntartókat, beruházókat várnak, hanem magánépíttetőket is, tehát mindazokat, akiket érdekel az világszerte elismert, az energiahatékony építés csúcstechnológiáját jelentő passzívház standard és a passzívháztervezés gyakorlata. Az előadók minősített passzívháztervezők és kivitelezők, a szakterület elismert, tapasztalt szakértői. Az előadások szakmai fórummal zárulnak - az előadók válaszolnak a résztvevők kérdéseire. 

A képen egy budapesti minősített passzív lakóház látható.
Tervezője Szekér László DLA
Hazánkban 2009. februárjában adták át az első minőségellenőrzött passzívházat, amely Szekér László DLA minősített passzívháztervező építész tervei alapján valósult meg. Az azóta eltelt évek bizonyították, hogy a többletköltség nélkül megvalósult lakóház fűtésköltsége és primer energiaigénye messze elmarad a hagyományos technológiával létesült, azonos paraméterű családi házakétól. A tulajdonossal készített korábbi interjúnk itt olvasható >> 

Az elmúlt bő öt évben több tucat passzívház - jellemzően lakóépület - épült Magyarországon, jó részük minősített passzívház.  
A magyar passzívházállomány bővülése kapcsán elmondható, hogy a tervezést, kialakítást illetően a szakmai közreműködők köre viszonylag jól behatárolható. Nincsenek túl sokan, akik passzívháztervezésben az elmúlt években jártasságot szereztek. Ennek oka részben az, hogy a hazai felsőoktatásban, és a szakmai továbbképzési rendszerben egyelőre nincs jelen hangsúlyosan a passzívháztervezés témaköre.

A passzívháztervezés speciális szakismereteket igényel. Elengedhetetlenek többek között a több szakterületet átfogó ismeretek az épületfizikáról és gépészetről, valamint a PHPP, azaz a passzívház tervező csomag - tervezési szoftver - alapos ismerete, kezelése. A PHPP magyar nyelven évek óta rendelkezésre áll. Képzés is van: 2011 tavaszán indult a Minősített Passzívház Tervező képzés 1. évfolyama. Minden évben tavasszal és ősszel indulnak kurzusok. A német Passzívház Intézet által kidolgozott, magyar nyelvre adaptált tananyag 9 modulból és szakmai műhelymunkából áll, a ma már több kontinensen elérhető képzés nemzetközileg egységes vizsgával zárul a képzőhelyeken. Akik a kurzust eredményes vizsgával zárják, nemzetközileg elismert minősített passzívház tervező/tanácsadó képesítést szereznek, és díjmentesen bekerülnek a Passivhaus Planer c. minősített passzívház tervezők nemzetközi adatbázisba. 


Kezdje az alapoknál! 

Bevezetés a passzívháztervezés gyakorlatába


A 2014. őszén induló Bevezetés a passzívháztervezés gyakorlatába c. szakmai roadshow elsősorban, de nem kizárólagosan a szakemberek - egyetemisták, tervezők, mérnökök, kivitelezők - figyelmét szeretné ráirányítani az energiahatékony építés metódusához szükséges szakismeretek alapjaira, emellett fórumot kíván biztosítani az érdeklődőknek arra, hogy felmerülő kérdéseikre autentikus, tapasztalt szakértőktől kielégítő választ kapjanak.


Tervezett helyszínek és időpontok

Kolozsvár, 2014. szeptember 12. péntek, 16 óra
Helyszín: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Kolozsvár, Calea Turzii nr. 4. (Tordai út 4.) Térkép >>

Győr, 2014. szeptember 15. hétfő, 14 óra
Helyszín: Városháza, Bisinger terem (befogadóképesség 40 fő)
Győr, Városház tér 1. Térkép >>

Budapest, 2014. szeptember 17. szerda, 14 óra
Helyszín: 100 lakásos passzív társasház (Budapest, XIII. kerület)
Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és a Fáy utca által határolt tömb Térkép >>

Pécs, 2014. szeptember 19. péntek, 14 óra
Helyszín: PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar
7624 Pécs, Boszorkány út 2. A. épület Térkép >>


Programvezető
Szekér László DLA, okl. építészmérnök, minősített passzívháztervező és oktató, a Passzívházépítők Országos Szövetsége alapító elnöke
Előadók
Abos Ede, a romániai Passzívház Egyesület alapító elnöke

Boros Károly okl. magasépítő üzemmérnök, minősített passzívház kivitelező

Pólus Károly okl. építészmérnök, a 100 lakásos budapesti passzív társasház tervezője
Nagy Csaba okl. építészmérnök, a 100 lakásos budapesti passzív társasház tervezője
Miskolczy Imre, a 100 lakásos budapesti passzív társasház közreműködő szakértője
Vajda József CSs, gépészmérnök, energetikai szakmérnök, minősített passzívház oktató

Tervezett program

Passzívházak külföldön és Magyarországon. A hazai passzívháztervezés sajátszerűségei. Előadó: Szekér László

A passzívháztervezés elsajátítása.

Szünet

A passzívháztervezés és kivitelezés gyakorlata, gazdaságossági kérdések a megvalósult példák bemutatásával.

Szakmai fórum - kérdések-válaszok egy órában

Részvételi díj: 6 000 forint
Érvényes diákigazolvánnyal rendelkezőknek: 4 500 forint
A szervezők kérése: a diákigazolványt hozzák magukkal a rendezvényre, csak így tudják érvényesíteni a kedvezményt.

A részvételi díj magában foglalja a kávészünetben felszolgált frissítőt és a szervezők által összeállított médiacsomagot.

Fizetés: helyszínen, készpénzben

A részvétel regisztrációhoz kötött. REGISZTRÁCIÓ ITT >>

A rendezvény kiemelt szakmai partnerei

4210_Passivhaus_Institut_Logo_568x277.jpg

4930_paosz400.jpg


8100_passzivhaz01.jpg

Szakmai támogató

Ytong
  
A Bevezetés a passzívháztervezés gyakorlatába c. szakmai program szervezője az Energie Planer Team megbízásából a Green Press. 

Kapcsolat: press@greenpress.hu Telefon: +36 30 855 44 49


A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!


2013. 07. 02.

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! 39. rész - Minden jó, ha a vége jó, avagy a költözés előtti izgalmak - Talajvíz által nehezített gázcsőfektetés - Megérkezett a gázkazán, a melegvíz-tartály - Csempék, szaniterek, festés...alakul a lakótér

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk a Green Press Blogon, ekkor kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek - tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. - éppúgy, mint a laikus építtetők. Az építkezés a finiséhez érkezett, a kétgyermekes család a június végén tervezte a beköltözést, Ágnes e heti beszámolójából kiderül: sikerült-e tartani a határidőt.


39. hét

Kétnapos esővel indult az építkezés 39. hete. Csak hogy még izgalmasabb legyen a vége…
A gázcsöveknek megásott gödrökben magasan állt a víz, és a szerelők így pár napig hozzá sem tudtak kezdeni a munkához.
A telek, ahol a ház épül, egy agyagos területen áll, a földfelszín alatt egy méterrel vastag vízzáró réteg húzódik, ami nem engedi elszivárogni a vizet, így az mindenhol megáll, ahol nincs útja elfolyni. A hét közepén már kénytelenek voltunk szivattyúval kiemelni a vizet, hogy a gázcsövet elvihessék végre az új helyére. Az átvezetés megtörtént, de a végleges bekötésre várnunk kell, hála a hivatalos ügymenet bonyolultságának.




A házban eközben helyükre kerültek a beltéri ajtók, legalábbis a többségük. Már kilincs és üvegek nélkül is szépek voltak, de előbbieket egy-két nap múlva felszerelték az asztalosok. Az üveg egy kicsit később érkezik. Újra vendégünk volt a burkoló szakember, aki a beépített alsó konyhaszekrény fölé felrakta a csempéket, ismét csodásan. Sőt, segített kitalálni, hogyan fedjük a szagelszívó mögötti falfelületet, ami nem volt egyszerű, és maradt még egy kis rész a gépészeti helyiségben is, amivel dolga volt. A hét végére ő befejezte nálunk a munkát, egyelőre, mert a teraszburkolat lerakására egyszer majd még visszavárjuk.




Amint az ajtók a helyükön voltak, és a maradék csempézés is megvolt, felvonultak a festők, hogy újra átfessék a házat. Az első kör színein jócskán változtattam, jellegtelen, észrevehetetlen volt mind, pedig alapvetően szép tónusokat választottam. Vettem egy nagy levegőt, és másodszorra bátrabb voltam. Erőteljesebb, sötétebb árnyalatok kerültek most a falakra, szürkéskék, és a legtöbb helyen szürkésbarna, bár így is maradt pár helyiség, ahol a fehér volt a nyerő. Egyik-másik szín olyannyira szokatlan volt a festőbrigádnak, hogy egy kis próba után kérdőn néztek rám: biztosan ezt akarom? Tényleg? Megijesztettek ezzel, de vállaltam a dolgot, és ahogy haladtak, lassan teljesen megnyugodtam. Naná, hogy ezt akarom!



Szerelőink meghozták a gázkazánt, a gépészeti helyiség egyik sarkában helyezték el, és utat csináltak az ég felé a kéményének is. Alá került a melegvíz-tartály, és olyan, egyéb berendezések is jöttek vele, mint a kiegyenlítő tartály, valamint sok-sok méter cső. A gépészeti helyiségünk immár valóban komoly gépészeti jelleget kapott, túlságosan is. A mennyezeti csöveket egy gipszkarton álmennyezet takarja majd, de a szellőztető gép ajtajának ki kell hagyni a helyet.


Helyes kis villanykapcsolókat rendeltem, fehér színűeket, remekül mutatnak a színes falakon. Villanyszerelőink még az utolsó festés előtt betették mindenhová a szerelvényeket, de a kapcsolók, billentyűk, borítások csak most, a festés után kerültek fel. Közben megérkezett pár lámpa, és a fiúk elkezdték ezeket is felszerelni. A hét vége már azzal telt, hogy a szanitereket készítettük elő a beszerelésre. Így nyeri el lassacskán végleges formáját a ház, belülről.
Tisztán látszik, hogy a külső munkákkal nem készülünk el költözésig, de nem ez a fontos. Szép és otthonos belső vár minket, pár nap múlva…

2013. 06. 26.

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! 38. rész - Költözés előtt a család - napok kérdése, és lakhatóvá válik a ház - Alakul a konyha, elkezdődött a parkettázás, a teraszépítés, folytatódik a beltéri falfestés - Gázcsőfektetés a kertben

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk a Green Press Blogon, ekkor kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek - tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. - éppúgy, mint a laikus építtetők. A kétgyermekes család a június végén tervezi a beköltözést.

38. hét

Hogy miért nem vágunk centit? Nem is tudom. Ha jobban belegondolok, kihúzható fém mérőszalag mindig van nálam, de azt a textiles-műanyagos centit sehol sem találom. Pedig most vághatnánk! Bár már igen rövid lenne. Mindegy is, a lányok minden reggel megkérdezik – pedig nagyon pontosan tudják ők is -, hogy hány nap múlva költözünk. Most már várják. S hogy én? Nagyon, de… izgalmas lesz, maradjunk annyiban.

A múlt héten sokat dobott a közérzetemen, hogy bekerült a konyhaszekrény a helyére. Pontosabban csak az alsó fele, de lényegében majdnem ez lesz a teljes konyhaszekrény, mert a falra már csak pár polc megy. A „félmunka” oka az, hogy a fali csempézést csak akkor tudta elkezdeni a burkoló, amikor a konyhapult a helyén volt, el akartuk ugyanis kerülni, hogy vízzárót kelljen tenni a pult és a fal közé. Ezt csak így lehetett. A tény, hogy már van konyhabútorunk, más színben tünteti fel azóta a dolgokat. Nőtt a kontraszt, de sebaj! A bútor csodás, a gépek is jól mutatnak benne, remélhetőleg a működésükkel sem lesz gond.




Közben felvonult a parkettázó társaság, először hiába. Nagy műgonddal előkészültek a munkához, és várták a szállítmányt, amikor jött a hír: közúti baleset miatt vesztegelni kénytelen a kamion, amely a parkettánkat hozná. Embereink rosszkedvűen hazamentek, majd másnap elölről kezdődött minden. Már parkettával, szerencsére. Amikor először meglátogattam őket, meglepetésemre azt mondták, hogy másfél órája kezdtek, és ekkor már majdnem készen voltak két szobával. Maradt még kettő, amihez szintén nem kellett nekik sok idő. A padló szép lett, egyszerű, világos.




Hét közben a ház körül is nagy munkák kezdődtek, egy kisebb kotrógép jelent meg, amely a gázcsöveknek csinált helyet. Több árkot is kiásott, a házat gyakorlatilag megközelíthetetlenné tette, de erre sajnos szükség volt, a gázcsonk ugyanis rossz helyen volt eddig, s most, hogy sürget az idő, gondolni kellett erre is. Egyelőre gödrök vannak, új gázcső nincs, de a munkálatoknak most nem is kedvez a két napja tartó intenzív esőzés. Ami persze azzal is együtt jár, hogy a teleklátogatáshoz ismét gumicsizmába kell bújni.





A hét legvégén a teraszépítés is beindult. A kőművesek még a negyven fokos hőségben, tűző napon voltak kénytelenek kavicsot lapátolni a falazóelemekkel körberakott teraszra, de nem késlekedhettek, mert megrendeltük a betont, és a terepet elő kellett készíteni a további munkákra. Látszik már, hogy a telek felszínéből hogyan és mennyire emelkedik majd ki a terasz járószintje, egy padot és a limonádét már oda is tudom képzelni! Nem mellékes az sem, hogy röpke fél óra leforgása alatt két beszerzőhelyet megjártam, és kültéri járólapot választottam ide és a bejárathoz. Ha ugye sürget a határidő…

Fotók: Haitzmann Ágnes | Green Press


A beltéri ajtókról is szerettem volna már beszámolni ezen a héten, de az asztalosok csúsztak velük. Beépítésük a következő hét eseményei közé tartozik majd, igaz, az első tokokat – pár nap késéssel – leszállították, és a munkát azóta már megkezdték. Amint végeznek, újra felvonulnak a festők. Lesz dolga még a burkolónak is, be kell fejezni a gázbekötést, helyükre kerülnek a kapcsolók, és hét közepén jöhetnek a szaniterek. Ez a terv az előttünk álló hétre, hogy lakhatóvá váljon a ház. A mostani életünk már félig-meddig dobozokban várja az újrakezdést, és a dobozhegyek csak nőnek és nőnek!

2013. 06. 19.

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! 37. rész - Kész a födémszigetelés, megérkezett a szellőztető berendezés - Szépülnek a belső terek: napirenden a festés és a konyhabútor-szerelés - Rövidesen költözés!

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk a Green Press Blogon, ekkor kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek - tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. - éppúgy, mint a laikus építtetők. A kétgyermekes család a június végén tervezi a beköltözést.

37. hét


Csudajó hetünk volt! Icipicit fáradt vagyok, mert naponta háromszor-négyszer fordulok a telek és valamelyik beszerzőhely között, mindig hiányzik valami, dönteni kell valamiben, elhozni, pótolni, megnézni vagy megbeszélni. És azért a mi kis életünk sem állt meg: délután, a gyerekekkel kezdődik a második műszak, amikor legalább annyi tennivaló akad, mint délelőtt. Este és hétvégén bútort szerelek, játékokat és könyveket dobozolok, ezt-azt méretre készíttetek, itthon fogadom az internetes rendeléseket, és néha már nem tudom, mit adjak meg lakcímnek.

Nehéz lesz összefoglalnom, mi is történt a múlt héten, de megpróbálom. Én is csak kapkodtam a fejem, mert nem volt időm állni és nézelődni. 
Helyére került a födémszigetelés. A homlokzatival nem állunk túl jól, de attól nem félek, hogy már a házban lakunk, és valaki kint rakosgatja a grafitos EPS-táblákat. Ez a része jobban ráér. Az problémásabb lenne, ha a padlásunkon ügyködnének a munkások, így hát nem bánom, hogy ez már megvan. 
Építészünk másképp döntött, mint ahogy a munkálatok elején terveztük: 30 cm üveggyapot került a födémbetonra, egy olyan anyag, amely az EPS-nél tömörebb, így tudtommal az ún. lambda-értéke is jobb. 14 és 16 centis rétegekben, átlapolással helyezték el az emberek. 



Felmásztam, megnéztem, és kicsit elborzadtam. Első ránézésre mintha állattetemek tömkelege borítaná a területet, teli barna lószőrszerű anyaggal minden. Amint ezen túltettem magam, alaposan körülnéztem, és el kellett hinnem, hogy ez az anyag, ilyen vastagságban, kellően szigeteli majd a lakóteret. Rosszul néz ki, de majd nem nézegetem. Azt a pár dobozt, amit ide szántam, biztosan nem én viszem majd fel. Ácsok készítenek majd rá járófelületet, hogy ne nyomódjon össze a szigetelőanyag, de sok hely nem lesz, az látszik.

Éppenséggel feljutni sem volt egyszerű. Napokig izomlázam volt, mert a padlásajtóról lenyíló létra igen meredek, és a padlástérből visszalépve nehezen találja az ember a létrafokot, remegett hát a lábam rendesen. Nem rossz az a szerkezet, de gyakorlatlan vagyok.


Megérkezett a szellőztető berendezés Ausztriából. A fiúk könnyedén felrögzítették a helyére, a gépészeti helyiség mennyezetére, a villamos bekötés azonban okozott némi fejtörést a villanyszerelőknek. A nehézséget végül leküzdötték, a gép a helyén van, és mentségükre legyen mondva, hogy ők aztán hihetetlen rugalmassággal állnak minden módosításhoz. Szemrebbenés nélkül válogatják az általam rendelt, lehető legbonyolultabb villamos alkatrészeket, vésnek újra, ha kérem, és segítenek mindenben, amiben lehet. Kérésünkre még Illbruck pasztát is nyomtak a szerelvények mögé, elősegítendő, hogy a kábelek mögötti réseken se szökjön a levegő. Nem lehet rájuk panasz.




Fontos munkafázisok zárultak le a héten, de mégsem ezért volt szép és különleges ez a pár nap. Ami a szögek beverésénél, a gépek beszerelésénél vagy a szigetelés lerakásánál is fontosabb számomra, az a lányaim lelkivilága. Sokáig aggódtam, amiért nemigen akartak megbarátkozni a költözés gondolatával, ragaszkodtak mindenhez, ami a mostani otthonunkat jelenti, valóságosan vagy képletesen, és ebben most áttörés következett be. 



Fotók: Haitzmann Ágnes | Green Press

Remek emberek rakták le a házban a hidegburkolatot, olyanok, akik veszik a lapot, ha a körülöttük ácsorgó gyerekek kíváncsiak, érdeklődőek, tettre készek. Olyan is van, akit zavar ez a tolakodás, nos, ők nem ilyenek. Nem telt bele sok idő, és a lányok ott kúsztak-másztak a járólapok fölött, maszatolták a ragasztót, rakták a követ, kenték a fugát, helyezkedtek a térdvédőn, simítottak, és szivaccsal mosták a fölösleget. Engem az sem bántana, ha némely csempe csálé maradna, csak jusson még ebből a látványból! Persze egy csempe sem csálé, sőt gyönyörű a végeredmény, és ezért örök hála ennek a kis sümegi párosnak!

Túl vagyunk egy kör festésen, de a színeken variálnom kell. Óvatosságom oda vezetett, hogy a színeket alig lehet észrevenni, úgyhogy másodszorra – ha nem is vadulok be, de – bátrabb leszek. Az ecsetet szintén kézbe vették pici lányaim, egy kisebb részt maguk festettek ki a leendő szobájukban, és ez újfent örömmel töltötte el őket. Pláne, hogy a festék lila volt. Annyi baj legyen, értük mindent!

E héten nekiláttak az asztalosok a konyhabútor beszerelésének, és talán mire ezeket a sorokat írom, már végeztek is. Lényeges momentum ez, életem felét a konyhában töltöm, de lassan nem csak én, az egész család. A sütés össznépi program nálunk, fontos helyszín ez, amelyre sok gondot fordítottam. Nagyon várom, hogy készen legyen, és megkenjek a pulton legalább egy vajas kiflit!





2013. 04. 28.

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! 29-30. rész - Befejeződött a vízvezeték-szerelés, elkészült az álmennyezet tartószerkezete - Napirenden a fürdőszoba, alakul a kert terve is, teljes a növénylista



Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk a Green Press Blogon. Fél éve kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek - tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. - éppúgy, mint a 'laikus' építtetők. A kétgyermekes család a negyvenedik héten tervezi a beköltözést, addigra kell megszületnie az új otthonuknak.

29-30. hét

Szeretem, amikor mosolygós, „kisimult homlokú” emberek dolgoznak a házunkon. Szívesebben megyek lábatlankodni ilyenkor én is, kérdezek és nézelődök, még a lányaimnak is jobban telik kint az idő. A vízvezetéket most szerelő fiatalember, és a vele ténykedő édesapja ilyen. Úgy vetették bele magukat a munkába a minap egy reggelen, mintha csak mindig erre vártak volna.



Előttük még a szárazépítésben jártas szakemberek uralták a terepet: múlt héten négy fővel vonult fel az a brigád, amelyik a gipszkarton álmennyezet tartószerkezetét készítette el a házban. Pontosabban csak elkezdték a munkát, a szellőztető berendezés csőrendszere ugyanis még nincs a helyén (az álmennyezet fölé kerül majd), ezt muszáj megvárniuk. A fiúk mintegy 150 méternyi UD profilt helyeztek el körben a falakon. Ezek közé fekszenek „keresztbe-kasul” az acél elemek, az ún. CD profilok, amelyekből összesen mintegy 400 méterre lesz szükség. A betonfödémre precízen felfúrt kampókkal rögzítették őket, ezek atombiztosan tartják majd a 12,5 milliméteres gipszkarton táblákat. 





Hogy mire elég ez? Egy durván húszkilós mennyezeti lámpa meg sem kottyan nekik! A CD profilok nagyja már a helyén van. A hálószobában látszik, hogy kb. félméterenként követik egymást ezek az elemek. Végül mindenhol ilyen lesz majd, de egyelőre ritkábban kerültek fel a legtöbb helyiségben: a szellőztető berendezés szereléséig nagy helyet kell hagyni közöttük, később majd besűrítik. Emiatt ők még újra vendégek lesznek nálunk. Megtudtam tőlük még valamit: ugyanilyen vastag gipszkarton kerül majd az ablakok mellé is, ami számomra újdonság volt. Gyönyörű egyenes lesz majd mindenhol a fal, állítják.


A hét elején úgy összesűrűsödtek az események, hogy volt olyan nap, amikor reggel a vízvezeték-szerelők már nekiálltak a munkának, ám én még délután nagyban véglegesítettem a szaniterek listáját! Közben telefonon egyeztettünk az aktuális munkát érintő döntéseimről: kád erre nézzen, zuhanyfej arra, túlfolyó nem kell, flexibilis cső viszont igen, dupla mosdó ide, mosogató oda, a mosógép lefolyója pedig kicsit arrébb költözik…. és mire a körutamról visszaértem a telekre, a munkával már félig készen voltak a szakik. 
A falak kivésve, lefolyók a helyükön, a csövek pedig százméteres tekercsekben vártak arra, hogy méretre vágják és szigetelőanyagba burkolják, majd a falba helyezzék őket, a végleges helyükre. Meg is figyeltem, hogyan zajlik mindez, helyiségről helyiségre haladtak a csövek, látványos volt, ahogy itt-ott behálózták a házat. E heti állandó kísérőm, a nagyobbik lányom szintén roppantmód nyitott volt a témára, megvizsgálta a nyomásmérőt, figyelte a szerelést, ellenőrizte az elvégzett munkát, és közben alaposan átnézte a szerszámokat rejtő ládát.
A homlokzati falakba épített elemek – ellentétben a belső válaszfalakba kerülőkkel – most ugyanúgy jártak, mint korábban villanyszerelésnél a kábelcsövek. Először csak ideiglenesen kerültek be a kivésett helyükre, majd miután kiépült a rendszer, felbukkantak a kőművesek, és a csövek mögött alávakoltak. Az ok ismét csak a légtömörség. Csak ezután jöhetett a rögzítés… és végül – a munka végeztével – a nyomáspróba. A jelek szerint a rendszer működik!

Időközben a csempelistám is elkészült. Nem túl bonyolult a burkolási rajz – ahogy maguk a burkolatok sem azok –, de kezdetben azért adódtak nehézségek az ügyintézésben. Az üzletben tőlem hallottak először arról a csempetípusról, amit megálmodtam a vizes helyiségekbe, ám nem torpantam meg – ahogy az eladók sem -, utánajártak, és kiderült, be tudják szerezni. Néhány alkalom elég volt, hogy megtervezzék a fürdőszoba látványát, hiszen nincs benne semmi csavar, és ezen a héten pont került az ügy végére. Van, amire várni kell néhány hetet, de nincs vész, a kivitelezőnk szerint időben vagyunk.

Más teendőim is voltak a héten: megkezdtem a kilincsválogatást, két esélyesből döntök hamarosan. Elkészült és a telekre kiérkezett a garázskapu, ami egyelőre fehér, de nem marad az…  A közelgő hétvégén nekiesik egy festő, aki az ablakkeretekről levett RAL színből festéket kevertet, és megpróbálkozik az „összehangolással”. Reméljük a legjobbakat! Alakul a kertünk terve is, szakértőnk már elsőre olyan rajzzal állt elő, ami közel van a véglegeshez. Részemről kész a növénylista, a kis fák legalábbis már biztosak, és a napokban indulnak is a kiszedő gépek az ültetvényekre. Amíg a fák végleges helyükre nem kerülnek a telken, a kertészet gondozza őket, de a szabad földben már nem maradhatnak. Addig is: a ház körül lévő telkek gyümölcsfái, virágai már most valódi kertélménnyel szolgálnak, ha ott járok! Most még ezekben gyönyörködöm…

2013. 04. 25.

A 17. Nemzetközi Passzívház Konferencián jártunk - Dániában 2015-től csak passzívházakat lehet építeni! - Kínában épül meg az első passzív gyárépület - A minősített magyar passzívházakat is bemutatták

A magyar szabályozás megtorpant, de a világ nem állt meg - erről győződhettünk meg a 2013. április 17-21. között Frankfurtban megrendezett 17. Nemzetközi Passzívház Konferencián és a konferenciát kísérő szakkiállításon. Mexikótól Skandináviáig a világ minden tájáról érkeztek szakemberek, hogy bemutathassák projektjeiket, újításaikat. Jelentős előretörés tapasztalható az angolszász országokban, főleg Angliában, de az USA és Kanada is felkerült a passzívház „térképre”.


A konferenciát hagyományosan a Passzívház Intézet (PHI) szervezte, idén Frankfurtban tartották. A Nemzetközi Passzívház Konferencia történetében másodszor rendezték meg Frankfurtban, nem véletlenül. A várost a „passzívházak fővárosának” is nevezik, mivel Frankfurt vezetése korábban elkötelezte magát a passzívház „szabvány” mellett, és közpénzből csak ebben a minőségben építenek. Már több mint 1000 otthont, számos iskolát, óvodát és egyéb középületet építettek fel passzívház minőségben, és hatalmas új fejlesztések megindításáról döntöttek.

Több mint 1000 szakember vett részt a nemzetközi rendezvényen a világ 50 országából, idén már a kínai nyelv is az egyik munkanyelvvé vált, jelezve a hatalmas ország kiemelt érdeklődését a téma iránt. Kína északi részén található Harbin városában építik fel a világ első passzívház gyárépületét, mely meg fog felelni a világ egyik legszigorúbb épületenergetikai követelményrendszerének.

Jelentős érdeklődés volt tapasztalható a mediterrán térség országaiból is: Görögország, Spanyolország, Portugália és Olaszország előadásokkal és résztvevőkkel képviseltette magát a nemzetközi seregszemlén, és az oktatás és minősítés is elindult ezekben a „szerencsés klímájú” országokban.

Természetesen Németország is jelentős projektekkel képviseltette magát, említésre méltó az első passzívház múzeum, melyet Ravensburgban adtak át 2013 márciusában.

Dániában 2015-től csak passzívházakat lehet építeni, Belgiumban pedig már 2014-től ez lesz a követelmény, Angliában pedig 2016-tól csak 'zéró karbon' épületeket lehet építeni.




Magyar passzívházak

A magyar színeket Szekér László építész képviselte, a PAOSZ (Passzívházépítők Országos Szövetsége) elnöke előadásában ismertette a magyar megépült passzívházakat és a legújabb törekvéseket. Magyarország – méreteihez képest nincs elmaradásban a világ többi országához képest, az eddig megépült kb. ötven passzívházunkkal a középmezőnyben foglalunk helyet, és nincs szégyenkezni valónk a régió más országaihoz képest sem.



Szakkiállítás és épületlátogatások

Számos passzívház épületkomponens is látható volt az április 19-20 között látogatható szakkiállításon, melyen többek között passzívház nyílászárók, hőcserélős szellőző berendezések, hőszigetelő anyagok voltak megtekinthetők, valamint több innováció is bemutatásra került. A konferenciát követően pedig több passzívházas helyszín felkeresésére nyílt mód a konferencia résztvevőinek.









Felújítások és megújuló energia

A passzívházak a környezetvédelemhez és a rezsiköltségek csökkentéséhez is hozzájárulnak. Kiemelt téma volt a régi épületek felújítása, melyre Frankfurt városában is számos példa található.

A passzívház-technológia a megújuló forrásokkal ötvözve lehetővé teszi az EU által is szorgalmazott „közel nulla” energia követelményszint elérését, mely hamarosan kötelező lesz a tagállamok számára, de a konferencia résztvevői a környezet megóvása miatt már most ilyen épületek építését sürgették. Óriási az építészek felelőssége a fenntartható jövő érdekében, ezért egy memorandumot terjesztettek elő az „Új építés” jegyében, melyhez várják a csatlakozó aláírásokat: www.memorandum-NeuesBauen.com

Energiahatékonyság a kulcs az energiaforradalomhoz -

jelentette ki Dr. Wolfgang Feist fizika professzor, a konferencia főszervezője. Ennek egyszerű oka van; a legjobb energia a fel nem használt energia: nem kell megtermelni, tárolni, szállítani – és a környezeti hatása is nulla. Az épületek üzemeltetésére fordítják az összes felhasznált energia több mint egyharmadát Németországban, és hazánkban sincs ez másképpen – miközben a fűtésre fordított energia (a legnagyobb tétel) 90 százaléka megtakarítható lenne a passzívház-technológia alkalmazásával. Ez a megtakarítás a gazdaságba áramolva fellendülést hozhatna, fenntartható módon.


Fotók: Szekér László | Green Press

Passzívház Úttörő Díj

A konferencián átadták az energiahatékony építés úttörőinek szánt életműdíjat is, idén az 1973-ban elsőként megépített dán zéróenergiás kísérleti ház alkotói vehették át a rangos kitüntetést. A „Passzívház Úttörő Díjat” 2013-ban Vagn Korsgaard professzor és Torben Esbensen kapta.

A Passzívház Tervező Csomag, PHPP 8-as verziója is debütált a konferencián, és bemutattak egy építészeti szoftvert is, mely a PHPP modellezését segíti elő.

A konferencia 100 előadásából számos dolgozat foglakozott a passzívházak trópusi körülmények között történő építésével és méretezésével, valamint a passzívházak és fenntarthatóság kérdéskörével.

A 18. Nemzetközi Passzívház Konferencia helyszíne Aachen lesz, 2014. április 25-26. között rendezik meg. További információ: www.passivhaustagung.de

A magyar passzívház konferenciára Passzívházak és Energiahatékony Épületek címmel idén is novemberben kerül sor Budapesten, a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok hazai programsorozatához kapcsolódva. A magyar konferencián a legújabb magyar projektek és fejlesztések mellett néhány külföldi előadót is várnak a szervezők.

2013. 03. 20.

Kifizetődő passzívházat építeni! - Díjazott passzívháztervezők mellett passzívház tulajdonos is beszámol tapasztalatairól a hétvégi Greenexpón - Érdemes meghallgatni az ingyenes előadásokat!


Hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Greenexpo kiállítást.  A háromnapos rendezvényre 2013. március 22-24. között kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. 

Magyarország egyetlen, lakosságnak szóló zöld életmód kiállítása a mindennapokban megvalósítható környezetvédelem, energiatakarékosság és újrahasznosítás témakörében fellelhető termékeket, megoldásokat mutatja be. 

Ökologikus építészet, energiatakarékosság, passzívház-rendszerek és  környezettudatos életmódprogramok egyaránt megjelennek a rendezvényen, amely idén is integráltan, a Gardenexpo kerti életmód kiállítás kiemelt tematikájaként kerül megrendezésre.


Passzívházakról közérthetően
A Passzívházépítők Országos Szövetsége három előadással színesíti a Greenexpo programjait

A Passzívházépítők Országos Szövetségének (PAOSZ) három passzívháztervezésben és kivitelezésben is tapasztalt tagja tart előadást a Garden- és Greenexpo kiállítói terében felállított színpadon. Az előadások ingyenesek! 

2013. március 22-én pénteken 12 órától Nagy József passzívház tulajdonos számol be személyes élményeiről, beleértve a budaörsi passzívház tervezési, kivitelezési folyamatát és az üzemeltetési tapasztalatokat is. 

A budaörsi passzívházról korábban Budaörsi passzívház havi 5 ezer forintos fűtésköltséggel címmel közöltünk összeállítást a Green Press Blogon. A budaörsi családi ház egy olyan kényelmes, és hosszútávon fenntartható lakóház, melyben a sokgyermekes család kényelmesen elfér, a közös helyiségek is tágasak, de az épület mégis gazdaságosan üzemeltethető, fűthető. Tovább a cikkre >>

Minősített passzívház Budaörsön.
Építtető-tulajdonos: Nagy József. Tervező: Szekér László. Fotó: Batár Zsolt
2013. március 23-án szombaton 11 órától Szekér László okl. építészmérnök, minősített passzívház tervező és oktató, a Passzívházépítők Országos Szövetségének elnöke tart előadást. A szakember tervezte több más passzívház mellett az első minősített Szadán megépült passzív családi házat, amely fix költségvetésből valósult meg, tehát nem került többe, mint egy hagyományos építési technológiát alkalmazó családi házas építkezés. A rezsije azonban jóval alacsonyabb. Korábbi összeállításunk a szadai ház építtető-tulajdonosával ITT olvasható >>

Az első magyar minősített passzívház
2013. március 24-én vasárnap 10.40-től Portik Adorján okl. építészmérnök tart előadást a PAOSZ képviseletében passzívház témában. Portik Adorján erdélyi származású építész és munkatársai nevéhez fűződik a közelmúltban kifejlesztett Free Form Buildings | Szabad Formájú Épületek építési eljárás szabadalma, amellyel különleges megjelenésű és egyben energiahatékony épületek készíthetők, akár passzívház minőségben is. A fiatal építész munkáiról az Építészfórum összeállításaiból tájékozódhatnak az érdeklődők >>

Free Form Buildings - az első családi ház a tervek szerint az erdélyi Csobotfalván épül fel, kéthéjú kupola jellegű, előregyártott kiselemes szerkezettel, óriási burokként foglalva magába a helyiségstruktúrát



Az előadásokat követően bárki felteheti kérdéseit az előadóknak passzívháztervezés, -kivitelezés témakörben - ezért is érdemes kilátogatni a Greenexpóra! Rövid ismertető a rendezvényről


Fenntartható zöld otthonok

Az idei Garden-Greenexpo zöld életmód tematikája egyértelműen a fenntartható otthonokról szól. A környezeti ártalmak és fenntartási költségek egyidejű csökkentésének verhetetlen kombinációja egyre több építkezőnek és otthonfelújítónak fontos, ezzel együtt pedig egyre több megoldás és technológia áll az érintettek rendelkezésére.

A kiállításon a Fenntartható Zöld Otthon Program ingyenes szakértői tanácsadást végeznek energetikai felmérés, tervezés, kivitelezés és energetikai tanúsítvány kérdéseiben azoknak, akik építkezés vagy felújítás előtt állnak. Segítségükkel meg lehet határozni az egyes korszerűsítési elemek sorrendjét, külön-külön azok költségét és várható megtérülési idejét is. A program az OTP Lakástakarék standján lesz megtalálható, akik a korszerűsítéshez kapcsolódó pénzügyi megoldásokkal várják az érdeklődőket.

A Passzívházépítők Országos Szövetsége állandó helyszíni tanácsadás és passzívházba kerülő technológiák kiállítása mellett színpadi előadásokkal is készül, ahol megvalósult passzívházakat fognak bemutatni.

Izgalmas téma a passzív akvaponia, amely két eljárás, az intenzív haltenyésztés és a hidropóniás növénytermesztés előnyeit ötvözi, magánszemélyek és közösségek számára is elérhető módon.

A Zöldtetőépítők Országos Szövetsége, mely az éghajlatváltozás enyhítését segítő zöldtetők/zöldfalak/zöldhomlokzatok építésének segítését, népszerűsítését  tűzte zászlajára a zöld területek növelését az épített környezetben, szintén kiállít az eseményen.

A kiállításon a zöld tematika idén is a Gardenexpo integrált részeként kerül bemutatásra, így a kerttel, családi házzal, nyaralóval rendelkezők, tehát a természethez közelebb élők akkor is találkoznak a fenti témákkal, ha eredendően a kertjük, teraszuk csinosítása miatt érkeznek a rendezvényre.

További információ és látogatói regisztráció értékes nyereményekért: www.greenexpo.hu