A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökológikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökológikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. 05. 15.

Élő Bolygó Jelentés 2012 - 50 százalékkal több erőforrást használunk, mint amennyi képes megújulni - 2050-re 10 milliárdan leszünk?

Radikális lépésekre van szükség világszerte – figyelmeztet a  WWF által kétévente kiadott tanulmány -, a növekvő fogyasztás, az erőforrások egyre intenzívebb használata és a népességrobbanás ugyanis egyre elviselhetetlenebb terhelést jelent Földünknek. Összegzés a 2012. évi Élő Bolygó Jelentésről.



A WWF és több szervezet együttműködésében született jelentést idén a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő holland űrhajós, André Kuipers mutatta be.

- Egy Földünk van. Innen fentről látom az emberiség hatalmas ökológiai lábnyomát befolyásoló tényezőket, köztük az erdőtüzeket, a légszennyezést, a pusztulást, és mindazokat a kihívásokat, amelyekre az Élő Bolygó Jelentés mostani kiadása is rávilágít. Fenntarthatatlan módon terheljük a bolygót, pedig némi odafigyeléssel megvan a lehetőségünk arra, hogy megmentsük otthonunkat, nemcsak magunk, hanem az utánunk következő generációk számára is - hangsúlyozta Kuipers.

A WWF jelentése szerint jelenleg úgy élünk, mintha lenne egy tartalék bolygónk: 50 százalékkal több erőforrást használunk, mint amennyi fenntartható módon képes megújulni. Ha a tendencia nem változik, 2030-ra már két Föld sem lesz elég az emberiségnek - állítja a WWF.

Az Élő Bolygó Jelentés nemcsak környezetünk egyre fokozódó romlását mutatja be, hanem azt is, hogy van lehetőségünk változtatni. 
Képesek lennénk olyan fenntartható jövőt építeni, amelyben a Föld 2050-re várható 9-10 milliárd lakójának is jut elég víz, élelem és energia. A jelentés kiemeli a szegény és gazdag országok közötti különbségeket. A fejlett országok ökológiai lábnyoma átlagosan ötször akkora, mint a szegényeké. Napjainkban a legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező országok Katar, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Dánia, az USA, Belgium, Kanada, Ausztrália, Hollandia és Írország.

Magyarország a fenntarthatóság tekintetében szerencsére az EU élvonalába tartozik, az egy főre jutó ökológiai lábnyomunk a harmadik legkisebb az Unióban Portugália és Bulgária után. Sajnos még így is messze vagyunk a hosszútávon fenntartható szinttől, hiszen akkor is két Földre lenne szükség, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok.




Az 1970-es évek óta végzett felmérések szerint a természet, a biodiverzitás pusztulása a szegény országokban a leggyorsabb. Ez példázza, hogy a kiszolgáltatott államok fizetik meg az árát a fejlett világ elképesztő életszínvonalának, amely ezeket az országokat használja nyersanyagforrásnak és szemétlerakónak is.

A WWF Élő Bolygó Jelentése 16 olyan prioritás területet határoz meg, ahol mihamarabbi beavatkozásra lenne szükség. Ilyenek a fenntarthatóbb fogyasztási szokások, a természeti erőforrások értékének pontos meghatározása, vagy a táplálékhoz való egyenlő hozzáférés.

A jelentés mindössze öt héttel az ENSZ fenntartható fejlődési konferenciája (Rio+20) előtt jelent meg. Húsz évvel az utolsó "Földcsúcs" után ez a találkozó különleges lehetőség a világ vezetői számára, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket a fenntartható jövő iránt.

- A Rio+20 konferencia lehet az a pont, amikor a világ egy új, fenntartható fejlődési pályára áll. A találkozó különleges alkalom a már elkötelezett kormányok, városok, vállalatok számára, hogy egyesítsék erőiket - közölte Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Forrás: WWF Magyarország 

2012. 03. 27.

GAIA Charta: a "zöld" tervezőművészet alapelvei


A londoni építész, David Pearson a „zöld” tervezőművészet népszerűsítőjeként ismert, világszerte több, elveinek megfelelő projekt megvalósításában vett részt. Könyve magyar nyelven is megjelent, címe: A természetes ház könyve - Minden, amit tudni kell arról, hogy miként tegyük "zöldebbé" otthonunkat. Ezúttal a GAIA-ház alapelveit ismertetjük, a teljesség igénye nélkül.

I. Szolgálja bolygónk összhangját!



- Úgy legyen elhelyezve, tájolva és védve, hogy megújuló erőforrásokra támaszkodhasson, s azokat is a lehető leggazdaságosabban használja fel,
- Használjon csak "zöld" anyagot, és olyan készterméket, amely nem mérgező, nem szennyez tartósan,
- Megújítható előállítása nem igényel túl sok energiát, s mindemellett természetes úton lebomlik vagy könnyen újra hasznosítható,
- Gazdálkodjon értelmesen erőforrásaival. A természetes folyamatokat hatékony ellenőrző rendszerekkel segítse, hogy az energiafelhasználást, fűtést, hűtést, vízellátást, légáramlást és megvilágítást kellőképpen szabályozhassa,
- Illeszkedjen be élő 
környezetébe, őshonos fa- és 
virágfajták segítségével. 
Szerves hulladéka legyen 
komposztálható, kertje 
organikusan művelt, a 
kártevők ellen növényvédő 
szerek nélküli természetes 
védelemmel. Szennyvize 
legyen helyben kezelve, s 
árnyékszéke működjön a 
lehető legkevesebb 
vízöblítéssel. Nyújtson 
lehetőséget esővíz gyűjtésére, 
tárolására és felhasználására.

- Háztartása se levegőt, se vizet, se talajt ne szennyezzen.



II. Szolgálja lelkünk békéjét!

Frank Llyod Wright világhírű Vízesésháza. Fotó: www.wright-house.com


- Mérete, anyaga, építésmódja legyen összhangban környezetével, illeszkedjen be abba a közösségbe, amely körülveszi,
- Másokkal való szoros együttműködés eredményeként váljon egyéni ötleteket és képességeket hasznosító holisztikus és élő képződménnyé,
- Arányai és formái, idomai legyenek kiegyensúlyozottak, árasszanak szépséget és nyugalmat,
- Természetes színei, természetes burkoló-, színező-, festék és pácanyagai teremtsenek gyógyító hatású és egyéni színvilágot,
- Fekvése, beosztása is olyan legyen, hogy átjárhassa a csí éltető lehelete, fokozva lakóinak testi-lelki erejét és egészségét,
- Táplálhassa Gaia (a Földanya) és az egész természetes világ, az élet lüktetése, a földi lét körforgása, az évszakok, nappalok és éjszakák váltakozása,
- Legyen gyógyhely, ahol a lélek és a szellem szabadon szárnyal.

III. Szolgálja testünk egészségét!

Cikkajánlónk: Vidd magaddal a házad!

- Levegője legyen tiszta, "lélegezzék" szabadon, olyan természetes anyagok és folyamatok, légmozgások jóvoltából, amelyek belső hőmérsékletét, páratartalmát, szellőzését és levegőjének összetételét egyaránt szabályozzák,
- Legyen messze a távvezetékek ártalmas, elektromágneses sugárzásától és minden káros talajsugárzástól. A háztartási gépek se tölthessék fel elektromágneses feszültséggel, és sztatikus elektromossággal, és ne is zavarhassák a jótékony kozmikus és földsugárzást,
- Levegő- és vízellátását biztonságos és egészséges forrásból biztosítsa. Mentes legyen minden szennyeződéstől (például a radontól), levegőjében elegendő pára és a pozitívnál több negatív töltésű ion legyen, fűszerezve gyógyfüvek, természetes anyagok és ápolószerek kellemes illatával. Szellőzését természetes légmozgás oldja meg,
- Biztosítson csendes, minden külső és belső zajtól elszigetelt, védett, kellemes, jótékonyan csendes környezetet,
- Minél több napsugarat és nappali világosságot engedjen be, hogy kevesebb mesterséges fényt igényeljen. 

2012. 01. 15.

Meglátni és megszállni - Hangulatos alpesi kunyhóhotelek, avagy svájci ökominimalizmus

A fenntartható turizmus univerzális modelljeiként aposztrofálhatók ezek a hangulatos kis kunyhóhotelek, amelyek belesimulnak az érintetlen, tiszta alpesi tájba - minimális komfortot adva a betérőknek. Plusz szolgáltatás nincs, vagyis az úgynevezett PODhotel a kempingnél is szerényebb körülményeket biztosít - már ami az ellátást illeti. A környezet viszont pazar, mondhatni, telítve van extrákkal.





Az első három kísérleti kunyhóhotel egy kis völgyben található (Laax Falera) és nemcsak síszezonban, hanem egész évben fogadókészek. A kétféle méretben készült, kétszemélyes és családi fakunyhók szigeteltek, hideg időben kandallóval fűthetők.









Fotók: Markus Zimmermann


2012. 01. 03.

Őrült jó ökodizájn - Napelemes faautó, fából faragott velocipéd - Amikor épp nem házat tervez az építészmérnök...

Kovács Gábor szombathelyi építészmérnök, igazságügyi és műszaki szakértő "csodabogaraira" már több hazai média lecsapott. Most mi is bemutatjuk a környezettudatos, megújuló energiaforrásokat is kiaknázó járgányok hazai gyöngyszemeit, amelyek tömeggyártásra ugyan teljességgel alkalmatlanok, de értékük épp egyediségükben és míves kimunkálásukban rejlik. Lám, mire képes egy építész, ha meglódul a fantáziája,  s a töretlen ambíció mellett némi fanatizmus is a kezére játszik.



Kovács Gábor - bár bevallása szerint gyermekkora óta foglalkozik járműátépítéssel - 5-6 éve elhatározta, hogy létrehoz egy fémvázra épített fa velocipédet. A kísérleti munka olyannyira jól sikerült, hogy még egyet készített. Harmadik csodajárgánya már egy - szintén fémvázra épített - kétéltű fa kisautó volt, amit aztán egy napelemes faautó követett - ez utóbbit a magyarországi árvízkárosultak javára ajánlotta fel.

A napelemes autó tervezése előtt a nem csak fajárművekre specializálódott építész a Nemzeti Közlekedési Felügyelethez fordult, állásfoglalást kérve. Arra volt kíváncsi, hogy a hatályos jogszabályok alapján milyen peremfeltételeket kell betartani az esetben, ha valaki egy „sufni-tunningolt", vagyis házilag épített járművel szeretne a közúton közlekedni. A felügyelet részéről a napelemes csodajármű az „elektromos tricikli” kategóriába soroltatott - használható közúton. 


Ha ezt a Flinstones család látná...:) A napelemes faautó igen csak szemrevaló darab. 
Mosolyt csal az emberek arcára, s persze nem szennyezi a környezetet.
Fotó: Kovács Gábor









- Hogyan készült? - kérdeztük megalkotójától.
- Egyszerűen. Számítógépes tervezőprogrammal megterveztem. A tartószerkezet egy merev acélváz, ami magában foglalja a hajtás, illetve a kormányzás rendszerét. Erre került az önhordó, 1,5-2 centi vastag fenyőfa karosszéria, amely terhet nem visel. Öt centi vastag fenyőfa pallókból íveket vágtam ki, ezeket összeragasztottam, megfaragtam, csiszoltam, majd elvégeztem a felületkezelést. A célom egy használható, a közúton magamat illetve másokat nem veszélyeztető jármű készítése volt.
A karosszérián a Föld kontinensei, illetve szigetei láthatók, méretarányos kidolgozásban, „relif” - dombormű - kialakítással. Az építész bővítené a járgányt: utánfutót, illetve egy fával burkolt, gyerkőcök biztonságos szállítására alkalmas gyermekülést szeretne hozzá csatlakoztatni.




A saját bevallása szerint "bogaras" építész egy kétszemélyes taxi jellegű napelemes faautó létrehozását is a fejébe vette, amely ugyan közúton szintén nem közlekedhetne, de Szombathely főterén igen csak jópofa attrakció lenne. 

2011. 07. 20.

Organikus, nagyvonalú, formagazdag - Óceán-parti lakóház (fotókkal)

Szubtrópusi környezet, organikus stílus - floridai lakóház a Sarasota-öbölből. A ház felfelé terjeszkedik, akár a fatörzs, míg a félköríves, "kézműves" gondossággal készült tetőszerkezet (a héjazás sem lehetett egyszerű feladat) a lombkoronát idézi. Karcsú oszlopok tartják  a robusztus betonfödémet, alatta található a "garázs", vagyis a  kajaktároló Terv: www.totemsinc.com

Ősfák árnyékában. Tervezésnél fontos szempont volt, hogy ne kelljen fát kivágni, s a fák gyökereire is tekintettel voltak





Újabb stílszerű építészeti asszociáció: mintha egy hajó gyomrában lennénk, s az óceánon ringatóznánk...


Alaprajz










 


















2011. 06. 21.

Szélrózsaház, avagy "lyukacsos" ökotorony Miami-ból

Milyen épületek születhetnek a magasépítés és az ökológikus építészet összehangolásával? Válaszul szolgálhat a Miami-ban megépült futurisztikus csoda. Apartmanokat, üzleteket, éttermeket, szolgáltató egységeket, irodákat foglal magában a 26 emeletes, 400 méter (szuper)magas épület. "Megújuló" elvek szerint tervezték és kivitelezték: a szél- és napenergia segítségével termelik az elektromos áramot (részben), s állítják elő a melegvizet. A szélturbinákat az épülettestbe - mintegy funkcionális homlokzati dizájnelemként - integrálták. Tervező: Oppenheim Architecture

Mintha sajtból lenne...

Kimagasló

Széltanulmány





2011. 05. 17.

Csiga-biga, gyere be! Organikus erdei faház

Milyennek képzeljük el az erdei faházakat? Leginkább pofonegyszerűnek. A Wilkinson rezidencia azonban nem felel meg ezen általánosságnak. A bonyolult vonalvezetésű, egy-egy részletében csigaházat vagy hallójáratot imitáló (ki-ki mit lát bele) épület anyagba zárt rapszódiaként is felfogható...a muzikális építtető legfőbb kritériuma a tervezővel szemben éppen az volt, hogy a belső terek úgy közvetítsék a hangokat, mintha maguk a falak zenélnének.

Wilkinson Residence (lakóház)
Helyszín: Portland, Oregon, USA
Építész: Robert Harvey Oshatz
Alapterület: 2200 négyzetméter
Beépített terület 480 négyzetméter
Befejezés éve: 2004


Ebből a perspektívából építészeti túlkapásra gyanakodhatnánk

Részletkérdés: konzolos tető hengerablakkal?

Ezeket a nyílászárókat öröm lehetett beépíteni

Míves munka

Szerethető belső terek







2011. 05. 05.

Bőröndméretűre csukható hibrid robogó az Őrségből

Hazánk egyik legszebb, s talán legökológikusabb nyugati tájegysége az Őrség új "látogatni valóval" bővült: olyan csodajárgányok prototípusai készülnek Őriszentpéteren az ANTRO csoport fejlesztői által, melyek mintha a legnagyobb autógyártó cégek üzemcsarnokaiból kerültek volna ki; ám nemcsak mutatósak, de progresszívak is. A vállalat küldetése: emberközpontú jövő formálása, a tudatos vásárlói igények kielégítése, új autó, illetve jármű alternatívák kifejlesztése, közösségi együttműködés inspirálása, innovatív anyagok és technológiák alkalmazása, variábilis járműcsalád megvalósítása.


Hibrid robogójuk - a MOVEO - egy rendkívül könnyű, elektromos hajtású, összecsukható jármű; már a sorozatgyártás előkészítésén ténykednek, befektetői tőkéből. 
Jellemzői: szénszálas kompozit karosszéria; utazóbőrönd méretűre összehajtható és húzható, parkolóhelyet nem igényel; elektromos agymotoros hajtás; pedál-generátor.
Tervezett műszaki adatok. Üres tömeg: 25 kg. Sebesség: 45 km/h (korlátozott). Hatótáv: 35 km (sebességfüggő). Fogyasztás: 2kWh/100 km. Akku élettartam: 35 ezer km.
Célközönség: robogót használók, autóval ingázók, tömegközlekedők, turisták, yacht tulajdonosok, szállodák, charter járatok, kölcsönzők, nagy alapterületű üzleti és szolgáltató egységek.


Fotók forrásáért KATT IDE


Az ANTRO csoport a honlapján a már jól ismert problémákat sorolja fel: a gépkocsik szén-dioxid-kibocsátása éves szinten meghaladja az 1000 millió tonnát; súlyos következményként említik a globális felmelegedést és a szélsőséges időjárást. A gyorsan növekvő üzemanyagárak is "beavatkozásra" sarkallnak. A gépjárművek jellemzően alacsony kihasználtságúak: 1,2-1,5 fő jut egy autóra. A növekedés, piacbővülés ökológiai hatásai beláthatatlanok; az autóipar fejlesztési irányai alapvetően nem a problémák megoldását segítik.

Az ANTRO csoport válaszai a problémákra:
  • a legkorszerűbb anyagok és technológiák alkalmazása
  • a legújabb műszaki fejlesztési eredmények integrálása
  • az alacsony járműtömeg jelentősen csökkenti az anyagés energiaszükségletet
  • nagy sebességnél az aerodinamika kulcstényező
  • Solo Duo variabilitás: kihasználtság növelése
  • szinergiák a többszörös hibridhajtásban
  • az üzemanyag fogyasztás drasztikus csökkentése
  • „drive by wire” rendszerek