Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! 35-36. rész - Izgalom a köbön: három hét múlva költözés! - A helyére került a hővisszanyerős szellőző csőrendszere - Villanyszerelés, festés, burkolás, gipszkartonszerelés, külső hőszigetelés

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk a Green Press Blogon, ekkor kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek - tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. - éppúgy, mint a laikus építtetők. A kétgyermekes család a június végén tervezi a beköltözést.

35-36. hét

Bátortalanul pakoltam el minap a téli kötött sálaimat, készülve a költözésre, miután a gyerekek vastag mellényeit, polár pulóvereit és átmeneti sapkáit már háromszor kellett újra elővennem az első bedobozolás óta. Mindig bíztam a jó időben, de újra és újra szükség volt a meleg holmikra ezen a tavaszon. Nos, immár nyár van, szerintem nem kellenek már azok a sálak...

Mostanában nemigen volt időm számítógép elé ülni, és blogot írni, pedig történés, az volt. Ha a sok ügyintézés, vásárlás és szervezés mellett maradt egy-egy órám, akkor fogtam a már rég bekészített kartondobozokat, és csomagoltam.

A házhoz régóta kijárok nap mint nap, csak különleges esetben maradok távol, mondjuk, ha elutazunk. Nemrég volt egy párnapos kiruccanásunk, pontosan akkor, amikor a gépészek a légtechnika csöveit szerelték. A munkafolyamatról így teljesen lemaradtam, de hát nem mondhattam, hogy ne dolgozzanak, várjanak, amíg hazajövök!

Igazság szerint boldog voltam, hogy végre a helyükre kerültek azok a csövek, akár láttam, akár nem, mert az előkészületekre sok-sok hetet voltunk kénytelenek szánni, nem várhatott a szerelés. Már a legeslegelső terveken is sokat gondolkodott-alakított a körülöttünk dolgozó stáb, hiába, a hővisszanyerős szellőztető rendszer technológiája még alig ismert mifelénk. Nem bíztuk a véletlenre a dolgot, mert nagyon nem mindegy, merre hány méter cső megy, hol a csatlakozás, hol történik a használtlevegő-elszívás és hol a befújás, milyen a gép, mennyire hangos és hatékony stb.

A terveket végül átnézettük és átdolgoztattuk egy osztrák szakemberrel, olyasvalakivel, aki nemcsak húsz éve műveli, de a passzívházépítőknek tanítja is mindezt. Hogy mire lesz ez elég, a gyakorlatban, használat közben derül majd ki.

A csőhálózat tehát a helyére került, a mennyezethez rögzítették. A működése téli időszakban lesz leginkább hasznos, akkor, amikor az ablaknyitogatós szellőztetéssel naponta többször lennénk kénytelenek lehűteni a ház levegőjét, majd fűteni, hogy a szobákban újra kellemes meleg legyen. A csövekben áramlik majd tehát két irányban a levegő.

A konyhából, kamrából, gardróbból, fürdőből, wc-ből elszívja majd a használt levegőt a berendezés, és egy erre szolgáló szerkezetben felmelegíti vele a szabadból beérkező tiszta, hideg levegőt. Ez továbbhalad a nappali és a szobák felé, persze már nem mínusz 10 fokosan, hanem kissé felmelegedve, mondjuk plusz 5 vagy 10 fokosan. Közben a használt levegő – miután a hőjét felhasználtuk – távozik a szabadba. A szellőztetés megvolt, a szobák mégsem hűltek ki, és csak alig-alig kell arra fűtésenergiát fordítani, hogy meleg legyen. Így működik télen. A nyári használat lényege még előttem is homályos: én inkább csak a pollen- és porallergia elleni harcunkhoz látok benne segítőt, a levegőt ugyanis rendesen megszűri a gép. Mindezekkel együtt én igyekszem úgy tekinteni a jövőben eme szerkezetre, mint lehetőség, nem pedig kényszer. Ha akarom, használom, ha nem akarom, nem.

A kedves szárazépítő kollégák szintén boldogok voltak, miután a szellőzőcsövek felkerültek, mert immár felszerelhették a gipszkarton álmennyezet tábláit. A tartószerkezet régóta fent volt már, de a munkát akkor nem tudták befejezni. Most, a kettes ütemben ők is végeztek. Közben a festők is megérkeztek, és ahol tudtak, gletteltek. Mint egy felbolydult méhkas, olyan volt a ház a múlt héten, egymást kerülgették a szakik. Nyilván nem örültek egymásnak, mert mégiscsak könnyebb lenne úgy dolgozni, hogy nem nyüzsögnek másik két-három szakma munkásai a sarkukban… Ideális munkakörülményeket tehát nem tudtunk biztosítani, de panasz így sincs.

Sőt, hosszú várakozás után egy társaság a külső hőszigetelést is folytatta, tehát minden fronton előreléptünk. Mondjuk, nem ártott, mert három hét múlva be szeretnénk költözni. Most mosolyogtok, ugye, kedves olvasóim?

Megrendeltem a villanykapcsolókat és dugaljakat, kiválasztottam a karnisokat és a függönyt, terepszemlét tartottunk a kertépítővel – ezzel a témával még mindig csak elméleti síkon tudunk foglalkozni –, tekergettem a színkártyákat – és a fejemet, mert a nekem tetsző színekből is egymillió árnyalat létezik –, megrajzoltam a gardróbpolcokat az asztalosnak, és egyben meg is néztem a félig kész beltéri ajtókat.

De ez mind semmi ahhoz képest, hogy felvonultak a burkolók, és a fél házat lejárólapozták… Ők már viszonylagos nyugalomban tudtak dolgozni az egyes helyiségekben, legfeljebb a markoló zaja harsogta néha túl a csempevágójukat – folyik ugyanis a vízbekötés –, de ez sem okozott nekik problémát. Villámgyorsan lerakták a járólapok nagy részét, és a maradékkal is csak azért nem végeztek még, mert az egyik szállítmány késett. Pont az, amelyikre a leginkább kíváncsi vagyok…