Lencsevégen a megfagyott zene... - Batár Zsolt épületfotográfus kiállítása a Francia Intézetben

Batár Zsolt fotóit talán építészeti és életmódmagazinokból ismerhetik a legtöbben. Vitathatatlanul ő az egyik legjobb hazai épületfotográfus. Arra törekszik, hogy jó érzékkel választott témáit a maguk természetességében adja vissza; híres például arról, hogy "irtózik" a mesterséges megvilágítástól, bel- és kültéren egyaránt szívesebben dolgozik természet adta fényviszonyok közepette. S talán épp ezért fotóin a színek annyira élők, oly tiszták, hogy esetenként az már Photoshop-gyanús...:) Ezen a sorozaton (melyből pár fotó szerepelt a kiállításon) egy évig dolgozott. Minden hónapban felkereste a svájci házat, és minden napszakban megörökítette azonos és más-más perspektívából...  Aki nem látta a kiállítás anyagát, itt talál Batár Zsolt munkáiból ízelítőt: www.batarfoto.hu A blogbejegyzés címének értelmezéséhez - Friedrich von Schlegel filozófus, író, műkritikustól származik a szállóige: "Az építészet megfagyott zene". Reményik Sándor költő mottóként idézi gyönyörű versében...ajánljuk mindenkinek, aki szereti az építészetet és a költészetet:) A kiállítás képeit Németh Dániel készítette

Reményik Sándor: Az építész fia

"Az építészet megfagyott zene."

Apámban a muzsika megfagyott.
Nem lírizált. Arányok érdekelték,
S nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.

Az én fejembe, bárhogy erőltették,
Nem ment a számtan s geometria.
Álom-part felé hullámzott a vérem,
És költő lett az építész fia.

Sokáig azt hittem, a dal egészen
Anyám lelkén át sugárzott belém,
Tűzhely-oltáron feláldozott vére
Lappangó cseppje minden költemény.

A nem sejtett apai örökségre
Eszméltet most mások ajkán a szó:
"Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd,
Nem áradozó, nem is olvadó
Ő az építők fajából való."

Én építész!... a versek építésze!...
Apám, nézd titkos törvényét a vérnek:
Oly távoleső mesterségeink
Valahol látod, mégis összeérnek.

Való igaz: én is csak építettem,
Egy-egy sor vas-traverzét róttam át
A vers-épületen, - és megvetettem
A fölösleges ornamentikát.

Való igaz: mindíg volt alapom,
A mélybe ástam szigorú falat.
Úgy hágtam emeletről-emeletre,
S szerettem a nagy, nemes vonalat.

Való igaz: mindíg volt teteje
Költeményemnek - s néha tornya is,
S nem játékból, de azért építettem,
Hogy lelkek lakhassanak abban is.

Való igaz: bennem sem olvadott
Egészen fel a megfagyott zene.
De vámon vesztve, réven nyertem én,
S versem gátja lett versem ereje.

Én építész... a versek építésze...
Örvénylő, mély törvénye van a vérnek:
Új formát ölt és más dimenziót...
Apám, köszönöm ezt az örökséget.

Kolozsvár, 1927 január